A Rákócziak történetének interdiszciplináris kutatási eredményei
A Selye János Egyetem Tanárképző Kar Biológia Tanszéke és a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács „A Rákócziak történetének interdiszciplináris kutatási eredményei”címmel rendezte meg 2018. december 3-én nemzetközi tudományos szimpóziumát a szlovákiai Nemzetiségi Kultúrák Támogatási Alapjának „A Rákócziak antropogenetikai és történeti kutatása” című (18-170-00733-as számú) kutatási programjának keretében.
Ez a nemzetközi tudományos szimpózium a második volt a projekthez kapcsolódó konferenciák sorában. Az első szimpóziumra 2018. november 5-én került sor „A Rákócziak 16–17. századi család- és rokonságtörténete” címmel. Ennek vendégei voltak, és előadást tartottak a Magyar Tudományos Akadémia, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársai Budapestről, a kutatást kezdeményező kassai Henszlmann Imre Történelmi Társaság képviselője, a szerencsi Zempléni Múzeum igazgatója, valamint több más neves egyetemi oktató és kutató a történelem, antropológia és genetika területéről.
A decemberi szimpózium előadói voltak: Prof. Szabó T. Attila, DSc.-t Balatonfüredről, a Nyugat Magyarországi Egyetem professzor emeritusza, a „Beythe István” Pannon Történeti Természetismereti Társaság elnöke, Prof. Dr. Szabó András, DSc., a Selye János Egyetem Tanárképző Karának magyar Nyelv és Irodalom Tanszék irodalomtörténésze, Dr. Pólin Irén, PhD. a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Biológia és Kémia Tanszékének oktatója, a kertészmérnök és a mezőgazdász mérnöki képzések koordinátora, Erdei János helytörténészt és tanítványa Szilágysomlyóról, a Báthory István Alapítvány képviseletében, valamint a Selye János Egyetem Tanárképző Kar Biológia Tanszékének oktatói: Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD., dékánhelyettes és Ing. Balázs Pál, PhD. tanszékvezető. A szimpóziumot Dr. habil. PaedDr. Horvath Kinga, PhD., a SJE TKK dékánja valamint Ing. Balázs Pál, PhD. tanszékvezető nyitották meg, és az előadásokat munkamegbeszélés követte. A szimpóziumon összesen 107 résztvevő regisztrált.
A szimpózium programja letölthető itt.