Rendhagyó fizikaórák a kassai Márai Gimnáziumban a SzMAT közreműködésével

A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SzMAT) kiemelt feladatának tekinti a természettudományok népszerűsítését és a fiatalok tudományos pálya iránti érdeklődésének erősítését. E célkitűzés jegyében került sor 2026. május 18-án rendhagyó fizikaórákra a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola falai között, amely a felvidéki magyar középiskolai oktatás egyik meghatározó intézménye.

A program a SzMAT közreműködésével valósult meg Szabó Pál, a SzMAT alelnöke hathatós szervezőmunkájának köszönhetően. Szabó Pál egyben a Szlovák Tudományos Akadémia Kísérleti Fizikai Intézetének Alacsony Hőmérsékletű Fizikai Központját vezeti, kutatómunkája mellett pedig elkötelezetten támogatja a tudományos ismeretterjesztést és a fiatal tehetségek mentorálását.

Az előadásokat az SZTA KF Intézetének Alacsony Hőmérsékletű Fizikai Központjának doktoranduszai, Faber Benedek és Faber Levente tartották. A bemutatók középpontjában az alacsony hőmérsékletek fizikája állt: a folyékony nitrogén felhasználásával végzett látványos kísérletek segítségével ismertették meg a diákokat az extrém alacsony hőmérsékletek világával és azok különleges fizikai jelenségeivel. A demonstrációkat tudományos magyarázatok egészítették ki, így a résztvevők nemcsak látványos kísérleteket láthattak, hanem betekintést nyerhettek a modern kísérleti fizika kutatási módszereibe is.

A rendezvény jól példázta, hogy az élményszerű tudományos ismeretterjesztés hatékony eszköze lehet a természettudományok iránti érdeklődés felkeltésének, és hozzájárulhat a jövő kutatóinak megszólításához.