Háromnyelvű emléktáblát avatnak Hodinka Antal tiszteletére Ladomérban

A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács 2026. szeptember 12-én (szombaton) 12:00 órától újabb emléktábla avatására hívja az érdeklődőket. Ezúttal Ladomér (Ladomírov) községben kerül sor Hodinka Antal (1864–1946) történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja emlékének megörökítésére.

Az emléktáblát a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács és Ladomér Községi Hivatala közösen állíttatja a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával. Külön jelentőséget ad az eseménynek, hogy Hodinka Antal háromnyelvű – magyar, ruszin és szlovák – emléktáblát kap, ezzel is kifejezve azt a soknemzetiségű kulturális és történelmi örökséget, amely életútját és szülőföldjét egyaránt jellemzi.

Az ünnepség résztvevőit Ladomér polgármestere, Miklós László, a SzMAT elnöke, valamint Mészáros András, az MTA külső tagja, a SzMAT korábbi elnöke köszönti. Ezt követően hangzanak el a magyar, ruszin és szlovák nyelvű laudációk, majd sor kerül az emléktábla ünnepélyes leleplezésére. A szervezők rövid kulturális műsorral is készülnek.

A rendezvény meghívott vendége lesz Csernicskó István, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke, valamint Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont igazgatója is. Különös jelentőséget ad jelenlétüknek, hiszen a Beregszászon működő Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont, valamint a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács képviselőiként vesznek részt az ünnepségen.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont 2001-ben alakult a Magyar Tudományos Akadémia határon túli magyar nyelvészeti kutatóhely-hálózatának ukrajnai intézeteként. A kutatóközpont a Termini Kutatóhálózat tagja, és szoros szakmai kapcsolatot ápol a Kárpát-medence magyar nyelvészeti kutatóhelyeivel, köztük a szlovákiai Gramma Nyelvi Irodával, a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézettel.

Az eseményen részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia küldöttsége is, amelyet Kocsis Károly akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke vezet, jelenlétük pedig tovább emeli az esemény tudományos és közösségi jelentőségét.

Az esemény további résztvevői között lesz Peter Krajňák, Eperjes város alpolgármesterének második helyettese (2. zástupca primátora mesta Prešov), Martin Karaš, a Szlovákiai Ruszin Újjászületés elnöke (predseda Rusínskej obrody na Slovensku), valamint az általa vezetett delegáció, továbbá Zdenka Citriaková, az Eperjesi Egyetem Ruszin Nyelv és Kultúra Intézetének munkatársa (Ústav rusínskeho jazyka a kultúry Prešovskej univerzity, Prešov), és Peter Medviď, a ruszin nyelvű sajtó képviselője, a ruszin lap főszerkesztője (šéfredaktor rusínskych novín).  Tiszteletét teszi Ján Holodňák, a Szlovák Nemzeti Múzeum Eperjesi, Ruszin Kultúra Múzeumának igazgatója is (riaditeľ SNM – Múzea rusínskej kultúry v Prešove). 

Magyarországról – Peter Krajňák közvetítésével, a részvétel még egyeztetés alatt áll – várható Štefan Ljavinec, a Ruszinok Világkongresszusának elnöke (predseda Svetového kongresu Rusínov), valamint prof. Michal Kapraľ nyelvész, Nyíregyházáról.

Hodinka Antal a magyar történettudomány kiemelkedő alakja, a ruszin történelem és művelődéstörténet kutatásának úttörője, aki tudományos munkásságával maradandó értéket teremtett, és 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács az emléktábla felállításával tiszteleg tudományos öröksége előtt, egyúttal hozzájárul szülőföldjének kiemelkedő személyiségei emlékezetének megőrzéséhez.