GenEtika tegnap, ma és holnap a MindenTudás Egyetemén

November 9-én, hétfőn Radvánszky János, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SzMAT) választmányának tagja két ismeretterjesztő előadást tart Kassán.

A nap nyilvános programjának központi eseménye a MindenTudás Egyeteme keretében megvalósuló esti előadás, amelyre 17:30 órától kerül sor a kassai Rovásban. (Helyszín: Rovás, Erzsébet utca 42. – Alžbetina 42., Kassa)


A „genEtika tegnap, ma és holnap” című előadás a genetika tudományának fejlődését, jelenlegi eredményeit és jövőbeli lehetőségeit járja körül. A téma különösen aktuális, hiszen a molekuláris genetika eredményei egyre jelentősebb szerepet játszanak az orvosi diagnosztikában, a betegségek kutatásában és az egészségügy jövőjének alakításában.

Radvánszky János molekuláris biológus, humán molekuláris genetikus, PhD-fokozatát 2011-ben szerezte. Kutatómunkáját a Szlovák Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Kutatóközpontjának Klinikai és Transzlációs Kutatási Intézetében végzi. Tudományos publikációi nemzetközi szinten is jelentős visszhangot váltottak ki, kutatásainak egyik fontos területe a DNS kópiaszám-variációinak vizsgálata, azok evolúciós és kórélettani jelentősége.

Az előadást követően Tudósklub lesz. Az előadás beharangozója a https://www.facebook.com/events/1621344402301761  oldalon olvasható. 

Radvánszky János az előadás napján 14:30-tól a kassai Márai Sándor Gimnázium 3. és 4. évfolyamos diákjai számára is tart előadást, „A DNS mint mesterségem címere?” címmel.