Identitásmozaikok – kutatások a szlovákiai magyar fiatalok helyzetéről

A szlovákiai magyar fiatalok identitásának, nyelvhasználatának, közösségi kötődéseinek és jövőképének változásait állította középpontba az a beszélgetés, amelyre 2026. július 17-én került sor a Gombaszögi Nyári Tábor Regiomax sátrában. Az „Identitásmozaikok – Egy ifjúságszociológiai kutatássorozat tanulságai” című program résztvevői Bajcsi Ildikó, az Impulzus Társulás elnöke és a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács tagja, Morvai Tünde kisebbségkutató, a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője, valamint Ribní Ferenc oktatáskutató voltak. A program az Impulzus Társulás ifjúságszociológiai kutatási programjához kapcsolódott, moderátorai pedig a társulás további tagjai, Kelemen Kristóf és Simsik Réka voltak. A rendezvény a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg.

A beszélgetés olyan kutatási eredményekre épült, amelyek az elmúlt években a szlovákiai magyar fiatalok társadalmi helyzetének, identitásának és jövőképének feltárását célozták. A vizsgálatok egyik fontos sajátossága, hogy az ifjúság jelenlegi helyzetét nem önmagában, hanem történeti és társadalmi összefüggéseiben igyekeznek értelmezni. A kutatók arra keresték a választ, milyen változások figyelhetők meg a fiatalok közösségi és nemzeti identitásában, milyen szerepet játszik ebben az oktatási környezet, illetve hogyan alakítják mindezt a megváltozott társadalmi és kulturális körülmények.

A kutatássorozat fontos állomása volt a szlovákiai magyar egyetemisták körében végzett Edu Uni felmérés. A 2020-ban megvalósított kutatás 530 felvidéki magyar egyetemistát vont be, majd a vizsgálat 2023-ban és 2024-ben újabb kutatási szakaszokkal folytatódott. Az empirikus adatfelvételeket ifjúságszociológiai műhelyprogramok egészítették ki, amelyek a fiatal egyetemisták és doktoranduszok módszertani felkészítését, illetve kutatásokba való bevonását is szolgálták.

A kutatók az utóbbi időszakban már nemcsak kérdőíves adatfelvételekkel, hanem kvalitatív módszerekkel is vizsgálták a szlovákiai magyar egyetemisták helyzetét. A 2025-ben megvalósított fókuszcsoportos vizsgálatok többek között Komárom, Nyitra, Pozsony, Prága és Budapest egyetemi közegében élő szlovákiai magyar fiatalok tapasztalataira irányultak. A kutatás egyik kiemelt kérdésköre az volt, hogy a felsőoktatási intézmény, illetve az egyetemi környezet miként befolyásolja a fiatalok önazonosságát, közösségi kötődéseit és jövőről alkotott elképzeléseit.

A Gombaszögön bemutatott eredmények hátterében jelentős publikációs munka is áll. 2025 novemberében jelent meg a Jövőt formáló múlt – Tanulmányok a szlovákiai magyar ifjúság múltjáról és jelenéről című tanulmánykötet, amelynek szerkesztői Bajcsi Ildikó, Kántor Zoltán, Morvai Tünde, Papp Z. Attila és Ribní Ferenc. A kötet célja, hogy hozzáférhetővé tegye az utóbbi években felhalmozódott, szlovákiai magyar ifjúsággal kapcsolatos kutatási eredményeket.

A kiadvány négy tematikus egységben halad a történeti előzményektől a kulturális és közéleti kérdéseken, valamint a gazdasági és társadalmi folyamatokon keresztül a jövő dilemmáiig. A szerzők ugyanakkor nem kizárólag a jelenlegi empirikus vizsgálatok eredményeire támaszkodnak: a történeti tanulmányok révén azt is bemutatják, hogy a korábbi társadalmi és politikai folyamatok miként alakították a mai fiatal generációk helyzetét és tapasztalatait. Így az ifjúság identitásának és közösségi kötődéseinek kérdése hosszabb távú társadalmi folyamatok részeként válik értelmezhetővé.

A beszélgetésben hangsúlyt kapott az is, hogy a fiatalok identitása nem statikus, egységesen megragadható kategória, hanem több tényező együttes hatására formálódó, összetett jelenség. A nyelvhasználat, az oktatási és társadalmi környezet, a közösségi tapasztalatok, valamint a jövővel kapcsolatos elképzelések egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a szlovákiai magyar fiatalok miként határozzák meg önmagukat és közösségi kapcsolataikat.

Bajcsi Ildikó, az Impulzus Társulás elnökeként a kutatási programokban és azok szakmai koordinációjában is meghatározó szerepet vállal, a SzMAT tagjaként a szlovákiai magyar társadalom és közösség tudományos vizsgálatának egyik fontos területét képviseli. A Gombaszögön bemutatott kutatások jól illeszkednek ahhoz a törekvéshez, hogy a szlovákiai magyar közösség társadalmi folyamatairól ne csupán benyomások és közéleti reflexiók, hanem módszeres empirikus kutatások alapján is rendelkezzünk megbízható ismeretekkel.

A program egyúttal arra is rámutatott, hogy az ifjúságkutatás nem pusztán a jelen állapotainak leírását jelenti. A fiatalok identitásának, közösségi kötődéseinek és jövőképének vizsgálata egyben a szlovákiai magyar közösség hosszabb távú társadalmi folyamataiba is betekintést enged: abba, hogyan változik a közösség önértelmezése, milyen új kihívásokkal szembesülnek a fiatal generációk, és milyen tényezők alakíthatják a közösség jövőjét.