2023. november 8-án a Szlovák Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Központja Kísérleti Farmakológiai és Toxikológiai Intézetében felavattuk Bauer Győző professzornak, a korábbi Kísérleti Gyógyszerkutató Intézet igazgatójának, a SZMAT egyik alapítójának és tiszteletbeli elnökének az emléktábláját. Az ünnepélyes, de ugyanakkor rendkívül oldott és baráti hangulatú aktuson Bauer Győző volt kollégáin és kollegináin, valamint az intézet jelenlegi dolgozóin kívül részt vett Karol Marhold, az SZTA alelnöke, Tomáš Hromádka, az SZTA Elnökségének tagja, Mojmír Mach, az Orvosbiológiai Központ vezérigazgatója, Helena Kanďárová, az intézet igazgatója és Michal Dubovický, az intézet volt igazgatója, a táblaavató ünnepség fő szervezője. A SZMAT-ot Mészáros András elnök és Kádasi Lajos alelnök képviselte. Az ünnepség bensőséges hangulatát erősítette, hogy jelen volt az özvegy, Bauer Edit és a család több tagja is.
Az avatás előtt Michal Dubovický bemutatta a jelenlevőknek a SZMAT-ot, a táblaavatás ötletgazdáját és fő szponzorát. Ezt követően az intézet igazgató asszonya mondott rövid beszédet, majd pedig Michal Dubovický szlovákul és Mészáros András magyarul felolvasta a laudáció szövegét. Az emléktáblát Bauer Edit, Helena Kanďárová és Mészáros András leplezték le. Ezután rövid fogadás következett az intézet tanácstermében, amelyen belül Bauer Edit mondott rövid köszönő beszédet, kiemelve benne azt a kollegialitási szellemet, amely az intézetet jellemezte, és amely ezen az aktuson is megnyilvánult.
Végezetül, de nem utolsó sorban ki kell emelnünk az intézet vezetőségének azt a rendkívüli készséges hozzáállását az ügyhöz, amely az első megbeszéléstől az avatásig jellemezte az együttműködésünket.
Az emléktábla-avatás része a Magyar Tudomány Ünnepe idei rendezvénysorozatának.