Rövid ismertetés Sopčák Tibor eddigi munkásságáról

Dr. Sopčák Tibor 1983-ban született Kassán. MSc diplomáját a Pavol Jozef Šafárik Egyetem (UPJŠ) Természettudományi Karán szerezte szerves kémia szakon. Munkája során különböző azobenzén szupramolekulák előállításával foglalkozott, valamint a molekulák fotokémiai és termikus izomerizációját tanulmányozta.

2009 óta a Szlovák Tudományos Akadémia Anyagtudományi Intézetében (ÚMV SAV) tevékenykedik, ahol kutatásai eleinte fenol-formaldehid/Fe lágymágneses kompozitokhoz kapcsolódtak.

2010-től a biokerámiai részlegen különböző kalcium-foszfát (hidroxiapatit, α,β-trikalcium-foszfát, tetrakalcium-foszfát) kerámiákat, illetve cementeket állított elő. Kutatási  területe elsősorban vizes közegben alkalmazott szintézisen, szol-gél és precipitációs módszereken, valamint különböző reakció körülmények közötti (prekurzor típus, koncentráció, hőmérséklet és reakció időtartamának megváltoztatása) vizsgálatokon alapult.

2012-2016 között az ÚMV SAV doktoranduszként feladata bioaktív kalcium-szilikát és kalcium-szilikát-foszfát üvegek, illetve kerámiák előállítása, valamint azok hatásainak vizsgálata kompozit brushit és hidroxiapatit cementekre voltak. 2016 augusztus 24-én PhD fokozatot szerzett.

Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA EK, Budapest) posztdoktori programjában vesz részt, ami alatt bioaktív kalcium-foszfát rétegek előállításával foglalkozik. A rétegek előállítása titán implantátum felületre electrospraying módszerrel történik.

Eddigi pályafutása során több külföldi úton vett részt, amelyek közül az alábbiakat lehetne kiemelni:

8.-11.04. 2013 Portonovo, Ancona (Italy): Training School Cost Action Namabio MP1005. From nano to macro biomaterials (design, prosessing, characterization, modeling) and applications to stem cells regenerative orthopaedic and dental medicine

11.-14.06. 2014 Ankara (Turkey) COST MP 1206: International Training School on Characterization of Electrospun Nanofibers: Hands-on Experience

17.-19.06 2015 Madrid (Spain) Summer School: Ceramic & Glass Science & Technology, Application to Bioceramics & Bioglasses

Sopčák Tibor 14 impaktfaktoros publikáció szerzője, amelyek eddig 38 hivatkozással rendelkeznek.