
2025. december 5-én Komáromban tartotta 13. közgyűlését a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács. Az ülés egyúttal tisztújító találkozó is volt, mivel lejárt Mészáros András elnök második mandátuma.
A közgyűlésnek ezúttal a komáromi Selye János Egyetem adott otthont, ahol Tóth János, az egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket. Beszédében röviden bemutatta az intézmény működését és helyét a szlovákiai magyar felsőoktatásban, valamint kitért az egyetem tudományos életben betöltött szerepére is. A munkaülést ezt követően Mészáros András, a SZMAT elnöke nyitotta meg. Őt Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke követte, aki az MTA és a határon túli akadémiai testületek együttműködéséről beszélt.
A közgyűlés évente ismétlődő eseménye a Fiatal kutatók a szlovákiai magyar tudományosságért díj átadása. Idén a műszaki és élettelen tudományok kategóriában Csóka Márk, a társadalomtudományok kategóriában Szabó Dávid (mindketten a Selye János Egyetem munkatársai), a bölcsészettudományok kategóriában pedig Dančo Jakab Veronika, a pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék adjunktusa vehette át az elismerést. A rövid laudációk után mindhárman megtartották előadásaikat. Az elismerések valóban méltó kezekbe kerültek: előadásaik is jól mutatták, hogy kutatásaik szakterületük lényeges kérdéseire és a felsőoktatás aktuális kihívásaira egyaránt reflektálnak.
A rövid szünetet követően Mészáros András tartotta meg beszámolóját a SZMAT 2025. évi tevékenységéről, továbbá áttekintette az elmúlt nyolc év legfontosabb eredményeit, és köszönetet mondott a vele együtt leköszönő elnökségnek és választmánynak az együttműködésért. Külön hangsúlyozta Morvai Tünde, az MTA Határon Túli Magyarok Titkársága osztályvezetőjének támogatását a SZMAT munkájában.
A SZMAT Alapszabályzata értelmében a választmány mandátuma négy évre szól, ezért a közgyűlés megválasztotta a kibővített választmány tagjait. A testületben alanyi jogon helyet foglalnak az MTA szlovákiai külső tagjai, valamint arányainak megfelelően az egyes tudományterületek képviselői is. Az újonnan felállt választmány ezek után kivonult a közgyűlés színhelyéről, és megválasztotta az új elnökséget: Miklós László elnököt, Vančo Ildikó, Nagy Melinda és Szabó Pál alelnököket, illetve Bóna László titkárt. Az új elnökség 2026. január 1-jén veszi át a feladatokat. Mivel a SZMAT 2022 óta nyilvánosan bejegyzett polgári társulásként működik, a választmány megbízta a leköszönő és az új elnököt, hogy a tisztségváltást hivatalosan jelentsék be a Szlovák Belügyminisztérium illetékes osztályán.
A közgyűlés ezt követően tudomásul vette a választás eredményét, majd meghallgatta az új elnök, Miklós László programbeszédét, melyben hangsúlyozta, hogy az eddig bevált munkastílus megőrzése mellett kisebb újításokkal is gazdagítaná a működést.

