A közgyűlés résztvevői

Felmutatni az eredményeinket! A SZMAT II. Közgyűlése

Ez is lehetett volna a jelmondata a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) 2014. december 12-én Somorján a Fórum Kisebbségkutató Intézet székházában megtartott éves közgyűlésének és konferenciájának. Ahogy az egyes szakosztályok vezetőinek beszámolóiból kiderült, a szlovákiai magyar tudományos társadalom komoly hazai, sőt nemzetközi teljesítményekkel büszkélkedhet. A tizenegy szakosztályt több mint 180 tudós, kutató alkotja, akik egyben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső köztestületi tagjai is. A szakosztályok részéről Csehy Zoltán, Vančoné Kremmer Ildikó, Simon Attila, Mészáros András, Fehér Sándor, Bauer Győző, Hulkó Gábor, Nagy Melinda, Miklós László (távollétében írásos beszámolót küldött), Bukor József, Szabó Pál és Dusza János tartott nagyon tartalmas beszámolót az egyes kutatók munkájáról, publikációiról, tudományos eredményeiről. Bajcsi Ildikó a Téka Társulás tevékenységét ismertette.

A SZMAT tavaly alakult. Az elmúlt évi tevékenységéről Dusza János, az egyesület elnöke számolt be, az MTA részéről pedig Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke mondott üdvözlő beszédet, kiemelve a SZMAT szerepét a szlovákiai magyar tudományosság szervezésében. Az MTA-nak Kolozsvárott területi bizottsága, Vajdaságban és Szlovákiában pedig akadémiai tanácsa működik. A jövőben a SZMAT tevékenységéről a most kialakított honlapján tájékoztat majd, amely a www.szmat.sk címen érhető el.

Letöltés (PPT, 20B)


Letöltés (PPT, 20B)


Letöltés (DOC, 20B)


Letöltés (PPT, 20B)


Letöltés (PPT, 20B)


Letöltés (PPTX, 20B)